Origo Junior Nyelvvizsga 2023

Hagyományosan minden tanév tavaszán megrendezzük a helyi angol nyelvvizsgánkat a hetedik évfolyamra járó tanulóink számára. A vizsga célja, hogy rendszerezze, összefoglalja az eddig tanultakat, vizsgarutint adjon, valamint felkészítsen a középiskolai szóbeli felvételi vizsgákra. A vizsgát elsősorban az emelt angol tagozatos tanulóinknak szervezzük, de szívesen látjuk az általános tanterv szerint haladó diákjainkat is.

Az Origo JUNIOR NYELVVIZSGÁRÓL
Junior Nyelvvizsgánkkal a fiatal, 10-14 év közötti diákok felé szeretnénk fordulni, akik legalább 200 órát tanulták az angol, német vagy francia nyelvet és kíváncsiak valódi nyelvtudásukra. A Junior Nyelvvizsga követelményrendszere az Európa Tanács ajánlásai alapján az A2-es szintnek felel meg (a hatfokozatú skálán). A vizsgafeladatok mind a négy nyelvi készséget mérik (olvasás, írás, hallás utáni értés, beszéd).
A vizsga menete (a szóbeli és az írásbeli csak együtt tehető le):

Szóbeli: (7-10 perc  /  15 pont)

Beszélgetés a vizsgáztatóval
– bemutatkozás
– beszélgetés adott témáról
– képleírás, válaszolás kérdésekre, kérdések feltevése

Hallás utáni értés: (10 perc / 15 pont)
3 feladat: feleletválasztós, táblázat kitöltése, szövegkiegészítés

Írásbeli:       (45 perc  /    50 pont)

Feladattípusok
– feleletválasztós teszt
– táblázat kitöltése
– szöveg kiegészítése
– űrlap kitöltése
– rövid üzenet írása

A Junior vizsga – témakörei:

TALÁLKOZÁS (bemutatkozás, üdvözlés, búcsú)
CSALÁD ÉS BARÁTOK (a vizsgázó személyi adatai, családtagok és barátok bemutatása)
LAKÓHELY (a vizsgázó lakcíme, lakásának és környékének rövid bemutatása)
MUNKA (fontosabb foglalkozások, házimunka)
TANULÁS (az iskola, tantárgyak, tanárok bemutatása)
KÖZLEKEDÉS (városi tömegközlekedési eszközök, taxi, autó)
NYARALÁS, KIRÁNDULÁS (itthon és külföldön)
TERMÉSZETI KÖRNYEZET (természet, kedvenc állatok, vadonélő állatok, fontosabb növények)
ÜNNEPEK, VENDÉGSÉG (fontosabb ünnepeink, vendégek fogadása, előkészületek)
BEVÁSÁRLÁS (vásárlás áruházban, üzletekben, fontosabb élelmiszerek, ruhadarabok)
SZABADIDŐ, MOZI, SZÍNHÁZ (szabadidős és hétvégi programok)
ORVOSNÁL (egészségi állapot, gyakoribb betegségek)
SPORT (milyen sportág érdekli, milyen sportot űz, gyakoribb sportok)
IDŐ, IDŐJÁRÁS (napi időjárás, évszakok)vizsga felhívás