Szeptember 27-én, pénteken iskolánkban is sport programokkal vártuk a gyerekeket az Európai Diáksport Napján. A jeles naphoz minden évben egy fókusztéma is kapcsolódik, ez pedig idén a „Mozgás általi tanulás”. A kiemelt témával a Magyar Diáksport Szövetség arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az iskolákban lehetőség szerint ne csak testnevelés órán, illetve a délutáni sportfoglalkozások alkalmával mozogjanak a gyerekek, hanem az egyéb tanórákon is, akár beépítve az oktatásba, akár fejfrissítők formájában. Nálunk öt sportágban is kipróbálhatták magukat a gyerekek, szakoktatók segítségével, rendhagyó testnevelés órák keretében. A tornacsarnokban cselgáncsozni és pingpongozni lehetett, a nagy műfüves pályán pedig egy igazi különlegesség a flag football (az amerikai football kontakt nélküli változata) várta az osztályokat. Egyik osztályunk fallabdázni volt, hat osztályunk pedig kipróbálhatta a Decathlonnál a laser run futást és a párbajtőrvívást. Nagyszerú élményekkel gazdagodhattak a gyerekek. Biztos, hogy jövőre is csatlakozunk a programhoz!
2024-09-30